Mozi után hazafelé a Hegyen
Emlékezem...
Mozielőadás volt minden szombat este a hegyesi iskolában. Ma, Valamit visz a víz c. filmet vetítette Szabó Sanyi, a gépész. Éppen unatkoztam Nagyinál, meg a mozi előadás jó szórakozást, találkát, ismerkedési lehetőséget jelentett abban az időben. TV ott még nem volt hírben sem, telepes rádiót Repka néninél hallgathattunk volna. Margit, Sanyi húga elcsalt, menjünk el, jó film lesz. Ő ott találkozott Noga Palival, aki az aktuális udvarlója volt a faluból. Később meg a férje. Messze volt az iskola, Nagyitól a második völgyben.
Szőlők között, sűrű gyümölcsösökön át vezetett a kis gyalogút. Házak a szekérút mellett voltak, egymástól kb. 300 m.-re. A Hegy alatt koszorúban sorakoztak. Hochvart Tóni bácsiék, Repkáék, Erdeiék, Kissék, Oroszék, Kascsák Miklósék, Mitrovics kastély, Gulyásék, Balláék, Tóth Jóskáék, Észék, Thomáék mellett, vagy Kascsák Mariska mellett mehettünk ki az országútra, ami akkor még makadám köves volt. Megnéztek rendesen a hegyesi fiatalok, hiszen annyira nem ismertek, én a Lujza néni unokája vagyok, a kis Lujza, így már képbe kerültem.
A film elég félelmetes volt. Hazafelé Pali kísért volna mindkettőnket, inkább csak Margitot kísérte. Elindultunk a szőlőkön keresztül, ahogy jöttünk. Egy darabig még társalogtunk, de észrevettem, hogy nem szól vissza senki. Margiték lemaradtak, kiabálták, hogy megyünk utánad, ne félj. Hát folytattam a rögös utamat immár egyedül. Holdvilágos este volt, ilyenkor szívesebben a házból néznék kifelé. A fák árnyai megnyúlnak, különböző alakokat vélek fölfedezni, az ágak álomba szenderülnek, csak egy-egy leeső gyümölcs ébreszti meg őket. Leveleiket harmatcsepp simogatja reggelig. .A szőlőtőkék közül kóbor macskák vágódnak ki előttem. Ez a vég, úgy gondoltam. Nem elég, hogy egyedül vonszolom magam ilyen horrorisztikus körülmények között, még ezek a macskák is! Margiték nem jönnek, kiabálásomra, ... nem is tudok már kiabálni, ... óvatos hátraszólásomra nem kapok választ.
Megyek, botladozok, gondolkozom. Nagyikám mesélte, hogy a rét közepén, kifelé Károlyfalváról, áll egy vadkörtefa. "Egyik alkalommal jött apukád ide anyukádhoz, és egy fehér macska állta útját, aki egészen hazáig kísérte, és itt eltűnt. Lesápadva esett be az ajtón". Akkor ezek a macskák nem is macskák, hanem boszorkányok. Ettől még jobban megijedtem. Megrázkódtam. Előszedtem bűneimet, imádkoztam, fogadkoztam, ...ha innen élve hazajutok, segítek főzni Nagyinak, meghallgatom meséit a felmenőimről, nem kételkedem igazában, nem nevetem ki, ha tű mellé fűzi a cérnát, hanem befűzöm. Nem fogom digi-daginak csúfolni húgomat, öcsémet sem fogom köcsögőnek hívni. Nem tudom honnan eredt ez a csúfneve. Lehet én adtam neki valamilyen haragból kifolyólag. És már nagyon sajnáltam, sőt jelen helyzetemben, szégyelltem, hogy a Kapitány völgyben lévő kút előtt magam elé rántottam szegény húgomat, hogy őt döfje hasba Gabi, a huncut bárány. Tanulni fogok a gimiben, matekot intenzívebben, nem fogok Oláh nénitől pengős szerelmes regényeket kérni, ha tanulnom kell. Megfogadom, hogy a Kakukk Marci c. könyvet csak anyám engedélyével olvasom ... tovább. Nem fogom megenni Anna néniék fiókjából a bablevesbe félretett szalonnabőrt...
Már látom Gulyásék házát. Ég a lámpa náluk, lehet, hogy most ellik a tehenük, a napokban várják, ahogy Nagyiék mesélték. Tejet nem hordhatnak onnan egy darabig. A kutyák acsarkodnak, kiszagoltak biztosan, pedig én úgy mentem, mintha láthatatlan lennék. Nem is mentem, suhantam. A fűben mozgó árnyakat láttam. Fehér macskát még nem. ... Kiszólt Gulyás néni, hogy kit ugatnak a kutyák? Hát senkit, ...vadat érezhetnek...- hallom Gulyás bácsit. Eltérek jobbra, ezek a vágásiak pont fehérre meszelik a borházukat, és pontosan diófát ültettek mellé. Itt le kellett térnem a völgybe. Hát Margiték már eltévedtek, ... egyedül folytatom harcomat az árnyakkal, egy-egy szotykos körte puffan mellettem..., de nekem már mindegy. Ha harc, legyen harc. Átbukdácsolok egy gazzal benőtt valamikori szekérúton, kezemet a gyalogszeder tövise végigszántja, flancos fehér szandálomból kifordul a bokám.
Végre rátérek az utolsó hegyoldalra. Itt legalább van egy tisztességes mezsgye, de vigyázni kell, nehogy bezuhanjak a szőlő közé. Itt is van borház. Fehérre meszelve. Igaz távolabb tőlem. Körülötte bercencei szilvafák. Soha többé nem szedek le róla egyet sem. ...Már imádkozni sem tudok. Gondolatom az előttem álló két borházra terelődik, és Istenre bízom magam, hogy kiugrik-e onnan Mihály bácsi, Tóni bácsiék betege, vagy sem. Legyen meg az Úr akarata... Innen már látom Szabóék házát. Alszanak, persze ilyenkor alszanak,.. Mindenki alszik. Kutyájuk ismerősként üdvözöl. Hazakísér legalább, holnap adok neki finom ennivalót érte. Vonszolom magam a dombon Nagyiékhoz, Anna néninél még ég a lámpa. Az udvar elején álló, máskor imádott eperfára, már nem merek felnézni. Lábamat szedve amennyire még bírom, nagy svunggal bevetem magam a pitvarba.
Szerencsére még nyitva van az ajtó. Úgy látszott. Nagy szürke, teli lapú ajtó van rajta. Nem volt nyitva! A nagy dörgésre kinézett Anna néni, kinyitotta az ajtót, meglátott engem betört orral. Kérdezte, hát te hol jártál? Moziban voltam, csak Margiték lemaradtak Palival valahol, és egyedül kellett hazajönnöm. Nagyikám nem tudta sírjon-e vagy nevessen. Kuncogott. Kis konyhájában lemostam véres arcomat, lábat mostam. Most csak ennyire telt az erőmből. Bebújtam a mindég tiszta, illatos, napon feléledt ágyneműbe. Most már biztonságban vagyok..., de ma nem nézek ki a kis ablakon az udvarra. Holnap jön Nagyihoz a nagy magas szőke finánc. Helyes fiú, de betört orral nem leszek itthon.
Hasonló sűrűségű gyümölcsösön keresztül osontam haza, mint ami a háttérben látható.
Kozma Lujza, 2016
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése