2016. július 22., péntek

Kozma Lujzi emlékei 3. Szabó szomszédék

János néni, háttérben Nagyikám és unokatesóm a lányával.

Szabó szomszédék


Nagyikám közvetlen szomszédja volt Szabó János bácsi és családja. Mellette lakott testvére Szabó Józsi bácsi feleségével, két gyerekével, Irénnel és Bélával, valamint beteg nővérével Julival. Juli mindég az ugratások célpontja volt. Születése óta fogyatékos nő, öreg korára már görnyedve járt szegény. Arca torz volt, alsó ajka csüngött, és többnyire csorgott a nyála. Bélát nem szerette valamiért. "Tüdös Tidikának" hívta. Egyik nyáron mentünk Nagyiékhoz nyaralni, látjuk Bélának be van kötve a feje. Kérdésünkre, hogy mi történt vele, Jancsiék nevetve mondták, hogy Juli baltával fejbe vágta, mert nem tetszett neki, hogy a hordóban "viccelődik". Hordóba bújt, és gurult vele a parton lefelé. Játszott. Ez zavarta Juli kis lelki világát. 


János bácsinak négy gyereke volt, 2 lány és két fiú. A nagyobbik fiú volt Kácsárd egyik mozigépésze, a kisebbik fiú cipésznek tanult. A két lány nem tanult tovább, szőlőkben napszámosok voltak. János bácsi húzta a fél oldalát, szélütése volt még fiatalon. Ő ezzel a testtel végzett szőlőművelést. Felesége, Bözsi néni, Karcsán született. Ahányszor kimentünk Nagyihoz, egészen élete végéig, minden egyes alkalommal elmesélte születésem történetét, mint nagy eseményt. Vízkeresztkor óriási hóban bába, orvos Patakon volt. Oda ment apám a faluban fogadott lovas kocsival. Az országutat befújta hóval a szél, nem látták a lovak, merre kell menni. Belevitte a kocsit az árokba. A kocsis torkán akadt a csibukja. Hosszú... :) Karcsán ismerkedtek meg egy búcsúban. Sokat hallottuk ha valamiért összekaptak. Szerettük őket. Hosszú házban lakott a két testvér, két bejárattal, Mint Nagyiék. Ha lepakoltunk, berepülve Miskolcról, rögtön szaladtunk át Szabóékhoz. 

Amikor hét végén megjelent János bácsi feje, a kis dombon felfelé jőve Nagyiékhoz, fél vállán tangó harmonika lógott, már mi, nyaraló unokák, tapsoltunk örömünkben. Tudtuk, hogy zenélés, nótázás lesz. Tánc az eperfa alatt. Anna néni lyukas dobozból készült locsolóval mintákat locsolt a fa alá. Gondosan felsöpörte. Jött velük kisebbik fiúk és lányuk Margit. Ezek az összejövetelek elég gyakoriak voltak, de hangsúlyosabbak voltak a névnapi köszöntések. Ilyenkor előkerült a túrós béles, pogácsa, amit kemencében sütöttek. És a pincehideg bor, amit lopóval hozott föl, a ház alatti, kőbe vájt pincéből Nagyapám és bátyja, Vendel bácsi. A pince falába vájtak un. vakablakokat, nyáron itt tárolták a tejet, az ételt és a házi sört. Nem voltak részegesek a férfiak, nagy tisztelettel gondolok vissza rájuk. Később már gyakrabban néztek a pohár fenekére. Az asszonyok is. Vendel bácsi kihozta cimbalomját a tornácra, Nagyapám elővette féltve őrzött klarinétját, János bácsi előkészítette harmonikáját, ujjait ráhelyezte a billentyűkre, és elkezdődött a zenélés, nótázás. Sok esetben Fejjel Jóska bácsi is feljött Ilon nénivel, feleségével, hozta magával a tárogatóját. Az asszonyok egyeztették a hallottakat, kivel mi történt, mi volt a boltban, kivel találkoztak, mit beszéltek a hegyen, mi történt Károlyfalván. Ki halt meg, hogy zajlott a temetés, elsiratták-e a halottat becsülettel. Mikor és hol lesz bál, milyen film megy majd a moziban. Ki esküszik, kivel, kit nem engednek a szülők együtt járni a fiúval és miért. Kitárgyalva az eseményeket, táncra perdültek. Vitte őket a törköly pálinkából készült császárkörte likőr. Ha volt szabad fiú, őt nyúzgálták táncba. Késő éjszakába nyúlt a mulatozás, majd a finom bortól, kicsit botladozva, mindenki elindult hazafelé, aludni tértek.

Szabóék háza. Józsi bácsiék földjén - jól látható - óriás, búzával érő körtefa volt.
Azt hiszem, még ma is dacol az idővel
 

Ahogy írtam, gyakori vendégek voltunk Szabóéknál. Pestről három unoka és Miskolcról is mi hárman. Emlékszem, én már szerelmes kamasz lány voltam, megjátszva a kis nőt, ábrándoztam az újhelyi fiúról, távolról néztem a fiúk játékát, huncutságukat. Józsi bácsi kint feküdt a ház háta mögött, ahol mi is voltunk. Láttam, hogy egyik fiú, egy rossz lyukas tálba összeszedi a vágási lovak maguk után hagyott citromait. Vihogtak, hőbörögtek mutáló hangon, majd megszakadtak a visszafojtott röhögéstől, fetrengtek a földön. Láttam Józsi bácsit vették célba, aki békésen aludt a hűvösben, néha levegő után kapkodva fel-felhorkant. Egyik óvatosan arcához tette a tálat, és messziről figyelték a fejleményeket. Kis idő múlva, gondolom a nem várt szagtól, a kis öreg feltápászkodott, kezét belenyomta az odarakott tálba. Ez óriási káromkodást váltott ki belőle, elővette görbebotját, szaladt a fiúk után, akik az eperfájukra menekültek. Szinte minden ház előtt volt eperfa. Pisti unokatesómnak erre már nem maradt ideje, így ő kapott a görbebottal. Sírva kiabálta, hogy bántottam én magát? Miiiiiiiiiiii? Szipogva, méltatlankodva ült a füvön, simogatva hátsó felét, kézfejével törölgette könnytől maszatos arcát. Sokáig nem mertek lejönni a fáról, mert Józsi bácsi őrizte őket. Végül felesége, Mari néni kiszólt, hogy menjen már be enni, megfőtt a kecskefej. 

Mari néni nagyon béketűrő asszony volt. Őt Józsi bácsi csak "lihásnak" becézte. Amikor gyúrt, a macska békésen szundított az asztal szélén. Ablakukban, három db ötliteres üvegben piócák araszolgattak. Ettől függetlenül a kiéhezett fiúk jókat ettek a loksájából. Mi lányok nem. 

Az eperfával szemben volt egy kút. Nagyon mélyről kellett felhúzni a vizet. A kút körül elterjedt tűzliliomok voltak. A vízhúzás Juli feladata volt. Egyik nap eltűnt. Mindenki kereste, kiabált neki, hátha valahol elesett, nem tud hazajönni. Nem jött a Juli. Nagyikámék is onnan hordták a vizet. Ők nem tudtak ásni, mert nem volt vízér a környékükön. Egyszer valaki kiabált, hogy valamibe beleakadt a vödör. Hát, szegény Juli testét dobta fel a víz. Nagynéném jót ivott előtte való nap róla. 



Kozma Lujza, 2016

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése