2016. július 7., csütörtök

Gergelyhegy, Kapitányvölgy

Kirándulás a Szilvás - Kácsárd – Gergelyhegy – Kapitányvölgy – Újtelep - Felső- és Középső pincék körben   


A Kossuth Lajos utca felé indulunk, s az első gyalogútnál, még a Hauser ikerház előtt jobbra térünk a Szilvás felé, mely utacska az Újteleppel párhuzamos. Esős idők után találkozhatunk az itt-ott felbukkanó Szilvások patakjával. Mielőtt a sűrűbb erdős részekbe érünk, forduljunk jobbra, hogy a kácsárdi oldal szőlőit felülről kerüljük, innen vetve vissza pillantást a falura, s előre a kácsárdi és gergelyhegyi domboldal közötti völgyre, s a Szava-hegyek által befogott egész területre.


Szilvás
    
Szilvások patakja  
 Fordulunk a kácsárdi szőlők felé

Berekinyefák, kökény- galagonya- és szederbokrok között vezet az utunk, érdemes ősszel jönni, mikor e gyümölcsöket is élvezhetjük. Szedjünk nyugodtan, hisz a berekinyefák gazdátlanok, a szeder pedig mindenkié. A berekinye persze akkor jó, ha már barna a színe, akár a földről is felszedve. Ha még zöld illetve sárga, vigyük haza, majd álltában megérik. Íze és állaga a naspolyáéhoz hasonló, csak kisebb szemű.   
 
      
Forduljunk le a domboldalon az elhagyott szőlők között. Persze szomorú a látvány: az elhagyott szőlőket felverte a fű, a karók néma tanúkként őrzik a múltat, amikor még a szőlő- és bortermelés volt a falusi nép megélhetésének egyik forrása. Ilyen gazdagok vagy ilyen szegények vagyunk? Netán ilyen élhetetlenek és gondatlanok? Vagy fogadjuk el: környezetünket az aktuális gazdasági szükségszerűség, megélhetés alakítja, ha egy helyet nem használunk szükségből nap mint nap, azt visszafoglalja a természet. A túloldalon sem látunk mást, de ereszkedjünk le a völgybe, keressük a régi utat a völgy egyik vagy másik oldalán, vágjunk át a Vejerli sásos részén, köszönjünk a jelfákként megmaradt berekinye-, dió, és cseresznyefáknak, naspolyabokroknak, búcsúzzunk a sok kiszáradt, kiborult fától.



Elérünk a völgy jobboldalán lévő Bödön-kúthoz. melynek kerek kőkáváiból még megvan néhány. De sok vizet ittunk belőle a szőlőmunkák során egész nyarakon! A vize most is kitűnő, igaz békák tanyája lett. 
       
Még élő gyümölcsfák közt megyünk tovább,
   , 
elhagyott borházak közt.

Vágjunk fel a gergelyhegyi oldal tetejére, s a Repka- és még néhány hegyi háznál elhaladva ereszkedjünk le a Kapitány-völgybe.        


Mély árokba jutunk, s kis bolyongás után – visszafelé – a kapitányvölgyi kőbánya nyomait sejthetjük egy sziklásabb részen. Vegyük a falu felé az irányt, s egyre szebb, zöld, ligetes részekre érünk. A hegyről lefelé törő vízerek mindegyre felbukkannak, s víznyelőkben tűnnek újra el, tavasszal a kis sárga salátaboglárka borít be nagy foltokat.        


Mígnem a faluhoz közeledve – a vízereket követve - felfedezhetjük a Bányakutat. Hajdan ezen a részen volt a libalegelő, s Vitányiék a Hosszúhágóról leereszkedve naponta innen vitték az ivóvizet.  Még pár méter, és vissza is értünk a faluba, az Újtelepen találjuk magunkat. 
Nézzünk be itt Rendes István kertjébe, ahol egy szarvas él, csalogassuk közelebb a tavacska mellől vagy az óljából, nagyon barátságos!   

Az utolsó ház és a méhes között vegyük az irányt az erdő illetve a hegy, a Hosszúhágó felé. Hamarosan a Felső pincesorhoz jutunk. Ez olyan egyedi látványossága a falunak, amelyet feltétlenül látni kell! Élő hagyomány lett, bár némelyik pince gazdátlan, többségük természetesen szolgálja gazdáját, sőt gazdájának büszkesége. Borostyánnal befutott, évszázados pincék, melyek a borgazdálkodás kellékei voltak, háborúban jótékony búvóhelyek, békében vasárnap délutánonként a társasélet, szórakozás, vendéglátás színterei. Vadregényes látvány! Ha szerencsénk van, esetleg nyitva találunk egyet, s a vendégszeretetükről híres károlyfalviak meg is kínálnak egy pohárkával. Az utóbbi években újabb életre keltek a Nyitott pincék rendezvény által az augusztus végi falunapokon. Tessék ekkor is eljönni, szíves vendéglátás fogad mindenkit!    
   
    Itt van a közelben a másik, a Középső pincesor is. Kisebb, egy oldalon sorakozó pincékkel, de hasonló szépségű, azt is érdemes megnézni. Jótékony fák, bokrok takarják, az útról nem látni, de a Felső pincesor és a forduló között megtaláljuk.


Trifonovné Karajz Borbála, 2010


Ui.
2013 gyönyörű őszén és 2015 május elsején már sokkal szebb, zöldebb/színesebb képeket készítettünk, már nemcsak a pusztulás nyomait észleltük, hanem a hódító, elpusztíthatatlan természetet, az új művelési területeket, újraéledő hegyesi házakat.




















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése