2016. május 5., csütörtök

Paraszti munka


Karajz Margit:

Paraszti munka - A férfiak munkájáról


Most a férfiak munkájára gondolok vissza, ahogy itt Károlyfalván gyerekkoromban, az 1950-60-as években az én apámnál és nagyapámnál láttam.
Az ő munkájukat is – akárcsak az asszonyokét – meghatározta az évszakok váltakozása. Minden évszaknak megvolt a maga munkája. Sokat dolgoztak, de az év ünnepeit mindig megtartották, a vasárnapokat és nyáron a sok fogadott ünnepeiket is. Kint a határban ilyenkor nem dolgoztak, de az állataikat ilyenkor is el kellett látni. De a templomba a misére mindig elmentek hálát adni Istennek. Vasárnap vagy az ünnepnapok délutánjain, amikor az ebéd utáni pihenésből felkeltek, a délutáni litánia után kirándulásképpen kimentek a szőlőbe széjjelnézni, vagy szőlőt oltani, szemezni. Ez nem volt olyan nehéz fizikai munka. De ősszel, amikor már érett a szilva, az alma, ilyenkor délután befogták a teheneket a szekérbe, és az egész családdal kimentek szilvát vagy almát szedni. Ez is egy kirándulás volt a családdal. De szőlőt szüretelni soha nem mentek vasárnap.

     

 A Jaskó lányok a berekinyét szedik fel a Gáton 

  Vasárnap délutáni gyümölcsszedés/kirándulás? a Deutsch családban

A napoknak is megvolt a maga rendes menete. Ha a nagyapa-korú emberekre gondolok vissza, ők a napot imádsággal kezdték. Az én nagyapám, amikor felkelt és öltözködni kezdett, mindig hangosan imádkozott közben: „Felébredtem reggeli álmomból, édes volt az én nyugovásom…” stb. Már nem nagyon emlékszem az imára, de talán így kezdődött. És este úgyszintén. Napközben, ha a mezőn találta őket a déli harangszó, mindig megálltak a munkával, kalapjukat a kapa vagy a kasza nyelére tették, és magukban elimádkozták az Úrangyalát. Csak utána folytatták tovább a munkát. Ezt azért írom le így az elején, hogy látható legyen: mennyire megvolt az életükben  a helye a munkának, a pihenésnek, Istennek. A vasárnapi ebédek előtt mindig a családfő kezdte el az étkezés előtti imát. Arra már nem emlékszem, hogy hétköznapokon is imádkoztunk volna ebéd előtt.

Tavasz

Most folytatom az évszakok szerint, sorban, először a tavaszi munkákkal. Már tél végén, korán tavasszal, amikor még reggel fagyok vannak, elkezdték a szőlőben a metszést. Minden nap, amíg meg nem volt. Reggel mentek, és addig csinálták, amíg a fagy engedte. Amíg nem ragadt nagyon a csizmára a sár. A szőlők messze voltak, fenn a hegyen.
   
Indulás a mezőre (Jaskó Jancsi, Jóska és Magda)


Szántás. A tehenekkel Burger István (Szlivkus), a lovakkal Burger Ignác (Kakas Náci)

   


Jaskóék vetnek, boronálnak. Háttérben a Koporsó-hegy

 Amikor az idő megenyhült, kezdett melegedni márciusban, elkezdődtek a tavaszi munkák. Szántottak tehenekkel. A feleség vagy a gyerek vezette a tehenet a barázdában, az emberek fogták az eke szarvát. Nem volt könnyű munka. A szántás után boronálták a földet, vetették kézzel a búzát, árpát, gabonát. A nyakukba kötötték félvállon a ponyvát, abban volt a vetni való mag, és ahogy mentek, minden lépésnél egy marék szemet szórtak szét a földre. A vetés után újra beboronálták a földet, vagy bedeszkázták. A borona helyett nagyobb deszkát kötöttek a tehén után, ráálltak, hogy lenyomják a deszkát, és így az elvetett magot betakarta a föld. Ezt már márciusban csinálták, vagy még ősszel. Így mondták: „Áprilisi árpa maradjon a zsákba.” 

Áprilisban már a kapásokat kezdték elvetni. A krumplit, répát, tököt, kukoricát. A krumplit eke után a barázdába, vagy kapa után, a kukoricát kapa után vetették. Aztán mire elvetették a végét, kikelt, amit először vetettek el. Lehetett kezdeni kapálni. Közben a szőlőben is van munka: nyitni kell menni, kétágúzni. Az első kapálást a szőlőben kétágú kapával csinálták.  Annyira kemény, köves, nehéz munkájú a talaj nálunk, hogy csak ezzel a szerszámmal lehet tavasszal felvágni. 

 

Szőlőkapálás a Gáton, Jaskóéknál, 1955.A szőlő melletti pallag (Jaskó pallagja) nevezetes, azon vezet fel az út a Tengerszemhez. A szőlő alatt pedig nagyszerű szánkódomb volt.

Szőlőkapálás a Vérmányban: Deutsch Gizi, a fia Putyi és Deutsch Istvánné Frei Katalin

 
Szőlőkapálás a Bástyán-szőlőkben 1960-as évek



A parasztember a pihenést nem tartotta lustálkodásnak, a további munkához erőre volt szükség. A mezei munka során az ebéd után mindig aludtak egy félórát az árnyékban, hogy délután friss erővel tudják folytatni a munkát megint napnyugtáig. 

A képen Tóth László gyűjti az erőt

Vízhordó kislány érkezik a forráshoz a korsóval Burger György képén


Nyár

Közben eljön a nyár. Kapálni kell a veteményeket, a krumplit, a kukoricát, répát egyelni, majd a krumplit töltögetni. A szőlőbe is menni kellett. A kötözés az asszonyok, lányok dolga volt, de a permetezés a férfiaké. Fent a hegyen nem volt víz. Tehenes szekérrel, hordóban  vitték fel a vizet a hegyre. Régen gáliccal, mésszel permetezték a szőlőt, nehéz réz permetezővel. Ez az emberek munkája volt. Aztán másodszor is meg kellett kapálni a szőlőt. A férj és a feleség együtt kapáltak. Másodszor már lapos kapával. A gyerekek jártak le a völgybe a forráshoz ivóvízért. A szőlők messze voltak, innen ebédre nem mentek haza. Kint ebédeltek, legtöbbször szalonnát, kenyeret retekkel. De ebéd után félórára, órára a déli nagy melegben mindig lepihentek a hűvösbe. Augusztusban harmadoltak. Már harmadszor kapálták a szőlőt. Ekkor már szépen ormóra húzták a sorok között a földet., már szüretre készültek. Közben amikor esedékes volt, kötöztek és permeteztek.  
   
 Burger László kaszál a Vejerben. A háttérben teheneket legeltetnek

Gereblyélés a nagygereblyével (Jaskó Laci)

Szénagyűjtés a Longon 1905 körül, a kisfiú, Deutsch Márton 1898-ban született

    

Szénahordás 1940 körül. A szekér előtt Brogli György (Hurkás) kislányával Erzsivel, a másik képen szomszédjával Rák Ignáccal (Kánem Náci) és annak fiával, Rák Jozuval és …

A másik nagy munka nyáron a kaszálás és a szénagyűjtés volt. Teheneket tartottunk, mert a tehenek segítettek a nehéz munkában, és tejet is adtak. De a téli eledelükről gondoskodni kellett. A kaszálás igen nehéz férfimunka volt. A füvet rendre kaszálták. Aztán a széna forgatását, összegyűjtését már együtt csinálta a család. Ha lassan száradt, vidláról vidlára megforgatták a rendeket, hogy a másik oldala is megszáradjon. A takarásnál előbb két oldalról vidlával összetoltuk un. csülökbe a megszáradt füvet, a szénát, majd a felnőttek vidlahegyeket raktak az összetolt szénából, a gyerekek összegereblyézték, ami elmaradt. Volt kis- és nagy fagereblye. Aztán a vidlahegyeket vagy rudasokat összehordták egy (nagy kaszáló esetén több) helyre. Két vidlahegyhordó rudat dugtak a kis boglyák alá, és elől az ember, hátul az asszony fogta a két rudat, és cipelték  a gidres-gödrös réten egy helyre, ahol boglyába rakták. A boglyákat szénából tekert kötelekkel lekötötték, hogy a szél el ne borítsa, vagy szét ne hordja. A boglyákat jól „kihegyezték”, hogy be ne ázzanak, a víz lefolyjon róla. A boglya tetején a gyerek állt vidlával, és igazgatta el a feladott szénacsomókat. Miután lekötötték, szépen lecsúszott róla. Aztán később tehenes szekerekkel hazahordták a szénát. 

Sokat jártunk a Longra is szénát gyűjteni, takarni. A Long is messsze volt. A Ronyván is át kellett menni tehenes szekérrel, szénával megrakva. Ilyenkor hozták ki, majd később vitték haza a kendert, amit a Ronyvában a pallóhoz (keskeny, egyik oldalán korláttal ellátott gyalogátjáró) kötve áztattak. Innen sem jártunk délben haza. Aztán a szénát itthon felraktuk a gazdasági épület padlására, vagy akinek volt csűrje, az a csűrbe is rakta. A szekérről az emberek adogatták fel a vidlával a padlyukon, a padon lévő családtagoknak, akik ott a helyére rakták. Több helyen volt kaszáló, a Fogarasi réten, a Vejerben, az Újhelyi réten, a téeszesítés után nyílhúzással döntötték el, ki hol kap azon az éven, de minden lehetséges helyet lekaszáltak, a szőlők közötti pallagokat, kisutakat, árkokat is, ennek következtében gyönyörű rendezett volt mindenütt a határ.


Júliusban megérett a kenyérnek való búza, árpa, gabona. Következett az aratás.





A nyári hőségben ez igen nehéz munka volt. A férfiak kaszával aratták az életet. Az asszonyok marokra szedték, a gyerek teregette a kötőfű-kötelet, amire a markot rakták. A nagyapa összekötötte a leteregetett kötéllel  a rárakott búzaköteget, a markot. A másik gyerek gereblyézett, a legkisebb kézzel szedte össze a gereblye után elmaradt kalászt, semmi ne menjen kárba. Ahol volt, ott a nagymama otthon főzte az ebédet. Mindenki dolgozott. Nekünk már nem volt nagymama, aki főzzön. Amikor délben hazamentünk, anyuka kezdte az ebédet főzni. Míg az ebéd elkészült, apuka evett egy darab szalonnát kenyérrel, és ment az ólba kötelet csinálni kötőfűből, hogy délutánra is legyen. (A nedves kötőfűből két köteget egymásba akasztott, s mindkét végét megcsavarta.) Majd leült a kamorába, hogy kiverje a kaszáját, hogy délután is fogjon. A kaszát minden nap kiverték, hogy éles legyen. Egy nagy fatönkbe beleütötték a vas üllőt. A kasza nyeléről leütötték a kaszát, és erre a vas üllőre helyezve kalapálták, hogy vékonyuljon a széle és éles legyen. Kint a mezőn csak megfenték, ha kiment az éle. A férfi a nadrágja szíjára akasztotta a fentokot, amiben víz volt, és ebben tartotta a fenkövet. Ezzel a vizes fenkővel élesítették  a kaszát a mezőn, ha már nem fogott jól. Ezt elég gyakran kellett csinálni, de addig is „pihentek”. A megkötött markokat hívták kévének. A kévéket keresztekbe rakták, négy oldalról egymásra. A kalászok kerültek a kereszt belsejébe, hogy ne ázzanak, amíg a tehenes szekerekkel haza nem hordták. Ezt úgy mondták: „behordás” van. 
 
 Behordás, cséplés Burger Istvánnál
A dobnál Brogli (Pokoly) Kati és Burger (Szlivkus) Mari, a zsáknál Burger Ignác (Kakas Náci)


    
Cséplés Balogh gépész gépével:
középen Brogli György, Deutsch Ferenc, guggol Deutsch (később Cserjés) József 1940 k.


Otthon az udvar végén kazlakba rakták. A gyerekeknek ezután az volt a dolga, hogy ne engedjék a tyúkokat, csirkéket a kazlak közelébe, hogy ne egyék ki a szemeket, a gyerekek ott játszottak a kazlak körül. Aztán amikor megjött a cséplőgép a faluba, kezdődött a cséplés, sorba, minden háznál. Nehéz munka volt, sokat kellett emelgetni a kévéket, majd a zsákokat, míg a termény a kamorába, a hombárba került. A hombárt előzőleg a gyerekek kiseperték, kitakarították, ők tudtak könnyen belemászni. A hombár lábakon álló nagy faépítmény volt a kamora egy részében, több rekeszre osztva, a rekeszek alján kis zárható ajtókkal, ahol kiengedhették a termést. Nyáron a nagy melegben izzadtak, cséplésnél szállt a por, csípett. Igen jó szolgálatot tett ilyenkor este, munka után a Luktában a fűrdő, ahol lemosakodhattak. A kibetonozott fürdőbe a Jaskó kútjából folyt a víz. Fürdőszoba akkor még nem volt, a közkútról hordtuk a vizet. 

  Ősz    


Szüret Karajzéknál és Jaskóéknál


Aztán mire ezekkel a munkákkal végeztek, következett az őszi betakarítás. Lehetett kezdeni a krumplit ásni, répát ásni, kukoricát törni, fosztani, szüretelni. Ezeket a terméseket mind tehenes szekérrel hazahordani. Otthon mindent a helyére elrakni. A krumplit a pincébe hordták. A szőlőt kitaposták, kipréselték, és a mustot hordókban szintén a pincében tárolták, a répát is odavitték, hogy télen meg ne fagyjon. Általában volt külön zöldséges és boros pince. Ez mind nehéz fizikai munka volt. Majd télen, ahogy fagyott, ródlin húzták haza a havon, amennyi kellett. A megfosztott kukoricát az emberek összekötözték, és  felhordták a ház padlására, a kakasülőre akasztották száradni, vagy az eresz alá. Amikor ezekkel a munkákkal már mind megvoltak, elkezdték a trágyadombról a ganajt kihordani tehenes szekerekkel a betakarított földekre. Ezt a nehéz trágyát vasvidlával felrakni a szekérre igen nehéz volt. Aztán a kihordott, kisebb kupacokba lerakott trágyát eloszlatták. Az őszi búzának, árpának már szántani kezdtek, hogy időben elvethessenek. 

 Tél

ifj. és id. Brogli Ignác, Deutsch György (Kis Gyuri), Hauser Andor (Dore), Rák Józsefné (Bélcesné)
Ebéd az erdőn favágás közben 

Így jött el a tél. Télen jártak az emberek az erdőbe fát kitermelni, hazahordani, hogy legyen mivel fűteni. A szekéren hazahozott fát – ez sem volt egyszerű a keskeny rossz hegyi erdei utakon, a Pusztadélőn át – felfűrészelték kézi fűrésszel. Rátették a bakra és úgy fűrészelték a tetővel fedett színben. Aztán a baltával a felfűrészelt darabokat széthasították. Aztán apránként, ahogy fűtöttek, hordták be. Ha esett a hó, nyírákseprűvel seperték el, de nem csak az utcán, hanem végig az udvaron utat sepertek. Járkálni kellett, mindennap az állatokat ellátni és az állatokat is kihajtani itatni. Ha más teendője éppen nem volt a férfiembernek, elővette a nyáron megtermelt cirókot, és seprűt kötött belőle. Ez volt a házi seprű, amelynek a nyele a cirók saját szárából volt összekötve. Vagy elment az erdőbe nyírákot szedni, a nyírfa ágát, ebből csinálta az udvari seprűt. Aztán még a tél elején, a nyáron kiáztatott, megszárított kendert  tilolta, megtörte, hogy az asszonyok kifésülhessék, tudjanak a szöszből fonni, majd szőni. Amikor a fonás elkészült, kezdődött a szövés. Ezt az asszonyok csinálták, de a szövőszéket az emberek állították be, és segítettek a fonál felvetésében is. Amíg a fehérnép font, szőtt, az emberek kukoricát morzsoltak az állatoknak. Amikor talut fosztottak, a nagyobb kocsokból talupemzlit kötöttek a sütéshez, főzéshez. Ezeket a munkákat inkább karácsony után a farsangi időben csinálták. Decemberben, januárban voltak a disznóölések. A disznó kifogása, leszúrása, perzselése, szétbontása mind férfimunka. Aztán délután a hurkatöltés, kolbásztöltés, a sonkák, húsok, szalonna pácolása, besózása is az ő feladatuk volt. Disznóölés után ezeket ki kellett füstölni. Mindent rudakra akasztottak vagy kötöztek, és felrakták a szabadkéménybe füstölődni. 

       


Disznóölés Karajz Antalnál

Az én apám télen, amikor a ház tele volt a szövőszékkel, kinn a kamarában is dolgozott. Volt gyalupadja. Csinált kapa-, kasza-, fejszenyeleket a régi tönkrementek helyett. Sőt, a bútorainkat, a duplaágyat, konyhaszekrényt, kredencet is ő csinálta télen. A nagyapa gereblyefogakat faragott. Ezeken kívül télen megvolt a férfiak mindennapi munkája a tehenekkel is. Nyáron a csordába jártak a tehenek, legeltek vagy dolgoztunk velük. De télen gondoskodni kellett róluk. Télen apukám kelt fel legelőszőr. Egy nagy szobában laktunk. Mindig megrakta a tüzet a masinában, hogy mire felkelünk, már meleg legyen. Ezután a tehenek következtek. Szénát górt le a padról a szénatartóba, onnan vitte be a tehenek elé a jászolba, hogy egyenek. Míg ettek a tehenek, kiganajászott alóluk, a trágyát furikkal kitolta a ganajra, a trágyadombra, megpucolta, megkefélte őket a rájuk száradt tehénszartól, amibe belefeküdtek.  Megaljázott alattuk szalmával, hogy mire anyuka fejni ment, rendben legyen minden. A teheneket meg is kellett itatni. Apuka az utcán a kútnál meghúzta a vizet a válóba, azután hajtották ki őket a kúthoz, hogy igyanak. Ugyanígy délután is, és minden nap.


Favágás



Tél vége felé, amikor már a bor kiforrt, szinelni mentek a férfiak a pincébe. A letisztult a bort a hordó aljára leülepedett „seprűről” leszívták, vigyázva, hogy fel ne zavarosodjon. A megmaradt seprűből pálinkát főzettek. Télen gyakran elmentek az emberek a pincébe széjjelnézni, nem pattant-e le az abroncs a hordóról, meg hoztak haza mindjárt, ami kellett, bort, zöldséget, krumplit, stb.

A mezőgazdaságból, állattartásból élő családok egymásra voltak utalva. Minden dolgos kézre szükség volt. A férfiak a nehezebb, az asszonyok a valamivel könnyebb munkát végezték, de a gyerekeknek is megvolt a maguk munkája. Sokat dolgoztak, de nyugodtabbak voltak. Nem volt ennyi stressz. Az időjárás viszontagságait elfogadták, nem zúgolódtak miatta, és tudtak hálát adni, megköszönni Istennek mindent. Talán ez az, ami hiányzik a mai emberekből



A fotók nagyobb részét a Jaskó család tanult fiai és Burger György szintén papnövendék, későbbi pap készítették az 1950-es években. 
Más részük Karajz Margit, Brogli Rózika és Deutsch Istvánné képei



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése