2016. április 7., csütörtök

Színielőadások


1910-es években készült műtermi felvétel egy színdarab szereplőiről: Burger János (Zéder) és Hochvárt Erzsébet

A műkedvelő színielőadások végigkísérték a 20. század falusi életét, nálunk csakúgy, mint az országban.
A pap, a kántor, papnak tanuló falusi fiú, vagy arra rátermett fiatalember, később KISZ-vezető tanította be őket. Akadt köztük didaktikus jelenet, egyfelvonásos, de egész estés előadás is, főleg népszínmű. Az előadásokat rendszerint bál követte.

A könyvkiadás és a könyvtárak is fel voltak készülve az igényre, az 1950-60-as években az újhelyi könyvtárnak is külön színműgyűjteménye  és színműkatalógusa volt.









 A rangosabb eseményekre komoly meghívó is készült.
   

Nyáron, jó időben a bolt illetve kocsma bekerített udvarán, a teremudvaron rendezték meg a színdarabokat. Színpadot ácsoltak, s lócákat raktak elébe. Rossz időben ill. télen a „teremben” (a kocsma és bolt nagy raktárhelyisége) vagy az iskolában folyt az előadás. Legtöbbször népszínműveket adtak elő. Előadták – többek között - a következő darabokat:

A zöldvári bíró lánya, az 1930-as években, szerepelt benne Karajz Mária
Tóth Ede: A falu rossza, főszereplő Frei István (Gröccse), szerepelt még benne Velti Margit, Burger Rozália (Tejcse Rózi)
Szigligeti Ede: A cigány, 1940-es évek végén, a kovácsot Lauber József, feleségét Fejjel Manci alakította. Emlékeznek belőle a következő jellemző mondatra: Fújtass, Rózsi!
Géczy István: A gyimesi vadvirág, főszereplők Bartus István (Pityiló) és Rák Éva (Sévi), aki nagyon szépen énekelt
A Hargita alján, szerepelt benne Deutsch Katalin (Mici Kati).
A színműirodalom jelesebb darabjai is színre kerültek, pl. 
Szigligeti Ede: Liliomfi, főszereplő Hauser Imre (Nyimi), Mariska: Ilu Kati, Szilvai: Zsiga Náci, Szellemfi: Burger Zoli volt
Móricz Zsigmond: Úri muri, Szakmáry: Hauser Imre (Nyimi), Eszter: Brogli Erzsi, Rozika: Burger Mariska, Csörgő Csuli: Burger Józsi volt, és Karajz Anti ette a rántottát
Moliere: A fösvény, címszereplő Brogli Vendel (Kelep)
• Moliere: A képzelt beteg
Kisfaludy Károly: Kérők, főszereplők Kopasz Marika, Rák Mária (Csikkes Mari), Burger György (Muszi)
• Gogol: Háztűznéző
Beaumarchais: Figaró házassága, (főszereplők Burger György (Muszi), Némethy Anikó, Bartus Imre. 
    Az utóbbi darabokat már a Kultúrházban mutatták be (1960-as évek)
Az előadások szervezésében, betanításában Deutsch Ignác (Gliba), majd Lauber József jeleskedett. Burger György, a későbbi pap vallásos darabokat tanított be: 
Él az Isten, játszott benne Deutsch Mária (Micike)
A negyedik parancsolat, Hochvárt Ottilia énekelt benne
A Madonna üzenete
Tóth Bálint pap és Létray Ferdinánd kántor is tanított be színdarabokat. Villámtréfákat, egyfelvonásosokat is gyakran játszottak, pl. 
A hozomány 
A borjú, főszereplője Bodnár István, a történetben nem szabadott borjút vágni, mégis levágták. Emlékeznek a következő vicces mondatokra belőle: Tedd le Vendel! Vedd fel Vendel! - ismétlődően.

Karajz Antal így emlékszik egy előadásra: Gyerekkoromban játszottam egy színdarabban, Matyi, a bátyám volt benne egy öreg halász, hálóval halászott, csináltunk egy lyukat a dobogón, hogy le tudja meríteni a hálót. Én meg fel voltam borzolva cigánygyereknek, bekormolva, és ott ugráltam körülötte. Ez az iskolában volt, a nagyteremben, de nem jut eszembe, hogy mi volt a címe.

1910-es vagy 20-as évekbeli előadás szereplői


A tanító, Kovács Lajos előadás előtt egy darab szereplőivel az 1930-as években
Fentről balról jobbra:
Burger István (Szlivkus), Deutsch Erzsébet (Örzse), KL, Karajz Mari, Deutsch Ignác (Gliba),
Velti (Károlyfalvi) István, ..., Velti Margit, Deutsch György (Kis Gyuri), ..,
Schmiedt József (Sica), Brogli István (Cészkriszt), Rák Márton (Pöttyös)

Ugyanők, más elrendezésben


Kép Burger György pap albumából
(vagy falusi előadásról vagy működési területén betanított előadásról)

Utoljára az 1970-es években - már a Tanácsházán - adtak elő a fiatalok színdarabokat: 
Bartha Lajos: Zsuzsi (főszereplők: Hauser István (Csete), Hochvárt Judit, Bartus István (Beton), Rák Dénes, Lauber Imre, Burger Gábor, Károlyfalvi Mária, Brogli Kata) 
Csite Károly: Hej, de szép a lakodalom, főszereplők Velti Magdi, Burger Gábor, Nezáczki József, Nezáczki Kati
Gárdonyi Géza: Falusi verebek, főszereplők: Burger Gábor, Nezáczki Nándor, Brogli Mária, Burger Sándor, Nezáczki Anci. 

 






Barta Lajos: Zsuzsi c. előadás, 1970


        



Gárdonyi Géza: Falusi verebek c. előadás, 1974


    





Csite Károy: Hej, de szép a lakodalom c. előadás, 1975.


A KISZ-esek nemcsak színdarabokat adtak elő, hanem irodalmi műsorokat is a különböző ünnepi alkalmakra: Madarak és fák napja, November 7-e, stb.
 

Az előadásokat elvitték a szomszéd falvakba, Hercegkútra, Bányácskára is, s onnan is gyakran hoztak előadásokat az ottani fiatalok, pl. a hegyesiek A Fehér Annát (Tóth Elvira játszott benne) és a Ne játssz a csókkal (Fejjel-lányok játszottak benne) c. darabokat. 
Kedves szórakozás volt a falusi embereknek, s jókedvű, hasznos időtöltés a játszóknak, szép emlék mindenkinek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése