2016. március 25., péntek

Falunap 2011

Némethy Matyi és nagymamájaFalunap, 2011. június 25.


15. alkalommal került sor a kisebbségi önkormányzat rendezésében a falunap, illetve ez alkalomból nemzetiségi művészeti találkozó megrendezésére. A kialakult hagyomány szerint ezen a délutánon megyebéli más sváb falvak vagy a szomszédos Bányácska szlovák nemzetiségi művészeti együtteseit, néptáncosokat és kórusokat hívnak vendégszereplésre, és hívják a falu lakóit, volt falusiakat a műsor megtekintésére, s azt követően vendégségbe, találkozóra, beszélgetésre. 


A helyszín a szabadtéri színpad, s a faluház mellett felállított pavilonsor volt. Az érkező vendégeket a kisebbségi önkormányzat női tagjai kiadós mennyiségű, csábítóan illatozó csörögével várták.
   


Az egybegyűlteket Szebényiné Deutsch Zsuzsa, a kisebbségi önkormányzat vezetője és Dankó Dénes alpolgármester köszöntötte, mindketten hangsúlyozva annak jelentőségét, hogy a faluközösség megőrzi összetartó erőként a sváb származást és hagyományt.
A műsort a helyiek kezdték. A saújhelyi Sátorhegy néptáncegyüttes két sváb tánccal kezdte műsorát, amelyből a második valószínűleg az öregek által emlegetett, fiatalkorukban még látott un. ”rezgő” volt. Tempósabb magyar táncokkal folytatták a tőlük már megszokott színvonalon. Az asszonykórus színes egyveleget adott elő, szerepelt benne német dal, magyar nóta, népdal és hazafias műdal egyaránt. A műsor végeztével Brogli Vendelné tanító néni szólt a közönséghez megköszönve a tetszésnyilvánítást, s reményét kifejezve, hogy a jövőben fiatalodik kórusuk.
   
Szebényi Gáborné Deutsch ZsuzsaBrogli Vendelné Nagy Anna

A hercegkúti és rátkai vendégek folytatták a sort. A hercegkútiak új oldalukról mutatkoztak be: fiatalasszonyok és fiatalemberek (többségében házaspárok) alkottak kórust kifejezetten könnyű műfajú dalok előadására, s adtak elő lelkesen sváb és magyar dalokat, operett részletet billentyűs kísérettel. A vendég táncosok kissé elfogódottan, s nagy igyekezettel mutatták be táncaikat, a fellépés láthatóan jó alkalom volt nekik a kellő rutin megszerzésére, a közönség az ő produkciójukat is hálásan megtapsolta.
     



A műsor végén a szervezők minden jelenlévőt, szereplőt és nézőt egyaránt asztalhoz invitáltak, pogácsára, gulyáslevesre, finom borra, s a maradék finom csörögére. Köszönet és elismerés illeti az asszonykórus tagjait, akik évről évre megfőzik, megsütik a finom falatokat, s a férfiakat, akik gondoskodnak a vendéglátás többi feltételéről. 






Némethy Matyi

Bartus Botond



Nagyon fontos és elismerésre méltó a hagyományok ápolása, és újabbak alakítása a faluközösség összekovácsolására - mely célokon immár két közösség, szervezet is munkálkodik: a kisebbségi- és a részönkormányzat. Jó lenne, ha a két akarat egymást erősítve tenné ezt, s érne el olyan célokat is, amelyre egyedül eddig még nem volt képes.
     
     


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése