2016. március 20., vasárnap

2012 Tavasz, majális

   
Itt a tavasz a mi kis „kertvárosunkban”  is, amellyé avanzsáltunk az utóbbi időben. Vannak ennek jobb és rosszabb oldalai is, ki hogy ítéli meg. Az biztos, hogy ez azt a mezőgazdasági tevékenységet, növénytermesztést, állattenyésztést korlátozza, amely mindig is legfőbb jellemzője és megélhetési forrása volt a falunak. Ennek nemcsak a „kertváros”, de a városközpont is látja a kárát, ha csak az újhelyiek közt oly kedvelt svábszalonnára is gondolunk…



De a tavasz itt van, semmi kétség. Az április nevéhez méltóan szeszélyes volt, a május viszont annál melegebb napokkal köszöntött ránk. Idén a „kertváros” adott otthont a városi majálisnak, amely reggeltől estig kínált programokat. Kezdődött Mikola Péter halastavánál horgászversennyel, folytatódott onnan a Tengerszemhez indított túrával, túravezetéssel, a program szerint 200,- Ft-os résztvételi díjjal. A tavaly nagy országos ismertséget szerzett természeti látványosságot ismerhették így meg szakszerű vezetéssel és bemutatással az újhelyiek.

A programok kora délutántól a szabadtéri színpadon és környékén folytatódtak játszóházzal, színpadi produkciókkal, bábelőadással, zumba bemutatóval, végül rock-koncerttel. Közönség, érdeklődők folyamatosan voltak, bár sokkal több embert is elbírt volna a tér. A színpad és nézőtér felállás eleve meghatározza a szerepeket előadókra és nézőkre, befogadókra – majálison ennél „interaktívabb” programot is el lehetne képzelni. Komoly de néhány év alatt pótolható hiányossága a térnek, hogy nincs rajta árnyékos hely, a nézők a tűző napon tikkadnak, vagy elhúzódnak, esetleg sétára indulnak, mint ahogy ezt sokan meg is tették a vendégek közül: sétára indultak a környék felfedezésére: ki a halastóhoz, ki az alsó pincék sorai közé, vagy végig a falun, a falusiak köszönését kis meglepetéssel fogadva és viszonozva.



A színpadi produkciók között volt mazsorett bemutató, Újvári Marika operett és nótacsokra (ezt sajnos nem érhette meg legnagyobb kedvelője, a nótagyűjtő Deutsch Teri), tréfás székely népmese bábelőadásban, Novák Zoltán zenés gyermekműsora, Franczúz Erika fiatal énekesnő dalestje és a RetNewRock zenekar koncertje.
Étel, vattacukor, kürtős kalács és más édességárusok telepedtek ki, bár legnagyobb sikere – gyanítom – egy fagylaltosnak lett volna.

A négy napos ünnepet kihasználták a falu lakói, sokat szépítettek az udvarokon, kerteken, veteményeztek, a környező táj is egyre szebb arcát mutatja.
A jövő héten ballagás, azután búcsúra készül a falu. A családok várják „elszármazottaikat” és rokonaikat vendégségbe. Nepomuki Szent János, a hidak  s az úton lévők védőszentjének búcsúját tartja a falu, ez emlékeztet a falusiak 260 éve történő idevándorlására, de az ezen a tájon nehezen boldogulók elvándorlására is. 




Ezek az események jelzik, hogy visszafordíthatatlanul itt a tavasz, és ez ismét reményt önthet mindannyiunkba.
 

   Trifonovné Karajz Borbála, Trifonov Tamás




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése