2016. február 8., hétfő

Szerződés az áttelepültekkel (1752)

A Somlyódon telepedtek meg először betelepült őseink
„Alulírott, tanusítom, hogy miután néhány német család a nagyfejedelmi károlyfalvi uradalomban, Patakon letelepedni szándékozott, Patakra érkeztek, és számukra berendeztünk egy falut, amely Karldorf, vagy magyarul Károlyfalva nevet kapta, velük a következő szerződésre léptünk.

1. Az uradalom a Károlyfalvába települőknek elegendő földet, rétet, kertet és szőlőskertet jelöl ki. Az építkezéshez a fát a közelben lévő erdőkből térítés nélkül kapnak. Továbbá:


2. A közelükben és környékükön lévő erdőkből a dőlt és száraz fát saját szükségükre és eladásra is, szabadon használhatják. Továbbá szarvasmarháik az erdőben szabadon legelhetnek. Mivel:

3. Nem lehetnek mindnyájan azon állapotban, hogy egész telket műveljenek, ezért háromféle telket mérnek ki: negy-, fél- és egész telkeket. Egy egész telkes gazda gabonából 45 posonyi mérőt vethet, és arányosan a fél- és negyed telkes gazdák is. A belső telek 12 öl széles és 60 öl hosszúságú, s ez mentes lesz mindenféle tizedtől. Lényeges:

4. Az uradalom részéről 3 évig, az ország részéről pedig 10 évig lesznek adómentesek. Függetlenül a telek nagyságától ezalatt az idő alatt sem katonát beszállásolni, sem forspontozni nem köteleztetnek.

5. Az uradalom engedelméből mészárszéket és korcsmát nyithatnak, és három évig szabadon mérhetnek húst, bort, sört és pálinkát. Ennek a haszna a közösséget illeti. A három évi mentesség után a bormérés joga negyedévre az övék, Szent Mihály naptól újévig. A bormérés gyakorlásához szőlőt telepíthetnek maguknak.

6. Házaik megépítéséhez az uradalomtól 100 forint értékig fát kapnak. A megépített házaikat eladhatják, elcserélhetik, de lehetőleg németeknek. Terményeikből tizedet fognak adni. Továbbá:

7. Vannak, akik pénz hiánya miatt nem vehetnek terményt. Ezeknek az uradalom - ¬szükségekhez mérten - gabonát ad. Ezt a három éves mentesség alatt vagy visszaszolgáltatják, vagy pénzben kifizetik, vagy ledolgozzák. Ellenben:

8. A három szabad év eltelte után az egésztelkes gazda évenként fog fizetni három rajnai forint cenzust, 12 rajnai forint robotváltságot, s a telek nagysága szerint a féltelkes 8 rajnai forintot, a negyedtelkes gazda 4 rajnai forintot. A kézművesek pedig - akiknek
csak házuk, belső fundusuk és kertjük van fizetni fognak évenként 2 rajnai forintot és 15 krajcárt cenzusként és robot-váltságként. Amennyiben készpénzben ezt nem tudják, vagy nem akarják kifizetni, munkával megválthatják. Egy kétfogatos gazda napszámját 30 krajcárral, egy négyökrös napszámot 1 rajnai forinttal, egy gyalogszeres robotot 15 krajcárral számolnak el. Az uradalomban szokásos kilencedet - kivéve a belső funduson termesztetteket - minden terményből kötelesek kiadni.

9. Mivel a községnek szüksége van elöljárókra, választhatnak maguk közül három alkalmas embert, akik közül az uradalom a legalkalmasabbat kinevezi bírónak, akinek a közösség minden tagja köteles engedelmeskedni, hogy a viszályt és egyenetlenségeket elkerüljék.

10. Az uradalom hű alattvalói maradnak, és a hűséget utódaikra is átörökítik. 

Mindezeket pontosan, megmásítás nélkül rögzítettük, és hogy több hitele legyen, saját kezünk aláírásával és az uradalom hivatalos pecsétjével megerősítjük, és kiadjuk.

Patak, 1752. június 12.

Trautzon(!) herceg regéci és sárospataki uradalmának teljhatalmú megbízottja:


Pecsét                                       báró Karl Dujardin m.p.”


Forrás: Hauser Zoltán: Carolfalve Karlsdorf Károlyfalva. – Kf., 2001. p. 33-34.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése